NEMCSICS ANTAL
MURÁLIÁI

 

 

A 60-as évek közepétől kezdték felújítani a háborúban megsérült templomokat. Az állam engedélye nélkül, titokban egyre több megbízást kaptam, hogy templomok számára freskókat, mozaikokat, színes-üveg ablakokat készítsek. Örömmel vállaltam e felada­tokat, mert nemcsak fiatalkori fogadalmam betel­jesedését, hanem annak a szintézisnek a létrehozási lehetőségét is láttam bennük, amelyet a több száz éves templomterek és e terekbe telepített mai szemléletű festmények kínálnak. Sokat dolgoztam feleségemmel együtt a gyakran nagyon labilis, létrákból és ólajtókból összetákolt, 15-20 méter magas állványokon. Növekvő fiaim ott hancúroztak körülöttünk, gyakran segítve egy-egy vödör víz vagy leesett ecset felhozásában, később egy-egy sík felület lefestésében. Szinte az egész országot bejártuk. Közben munkahelyi kollégáimtól, fiatal építészektől is kaptam felkéréseket egy-egy általuk tervezett lakóház, iskola, vagy más létesítmény falára falkép vagy mozaik elkészítésére.

 

 

Öreghegyi Madonna,

freskó, 250x350 cm. (1951)

 

Pápa- Öreghegy,

római katolikus templom

 

 

 

Boldogok akiket az igazságért ükdöznek,  secco, 300x500 cm. 1966

Lengyeltóti.  Római katolikus templom

 

 

 

 

 

Rorate coeli..,

falkép,

200x300 cm. secco, (1967)

 

Csatka.

római katolikus templom

 

 

 

Creatur Spiritus..,

falkép terv, tempera, 22x43 cm, megvalósult méret 200x300 cm.,

secco, (1967).

 

Csatka.

római katolikus templom

 

 

 

A halál árnyékának országában

világosság támad

secco, 250x450 cm (1969),

 

Tiszabercel,

római katolikus templom

 

 

 

Evangélisták,

mennyezet kép,

800x800 cm, secco.

(1981)

 

Pásztó,

Római katolikus

templom

 

 

 

Resurrexio, mennyezetkép, secco, 800x800, (1971),

Tata, római katolikus templom

 

 

 

Isteni Bölcsesség,

secco, 800x500 cm.

(1970)

 

Lengyel,

római katolikus templom

 

 

 

Magister Mundi,

mozaik, 300x600 cm.

(1971)

 

Tura,

római katolikus

templom

 

 

 

Epiphania,

kerámia mozaik,

130x320 cm.

(1983),

 

Tököl,

római katolikus templom.

 

 

 

Cena,

kerámia kép terve,

130x300 cm, tempera,

megvalósult méret 130x300.

(1971),

 

Törökbálint,

római katolikus templom

 

 

 

Patrona Hungariae, részlet, kerámia mozaik 415x680 cm., (1978).,

Diósd, római katolikus templom

 

 

 

Örmény Golgota,

mozaik terv, pasztell, 69x29, megvalósult méret 343x144 cm., (1984).

Budapest,. Örmény templom

 

 

 

Jézus bemutatása

a templomban,

második triptichon

harmadik képe

240x230 cm,

tempera és olaj

 

Edelény

Görög katolikus

templom

 

 

 

Jézus bevonul

Jeruzsálembe.

4. Triptichon

1.képe, tempera

és olaj,

240x230 cm

 

Edelény,

Görög katolikus

templom

 

 

 

 

Nativitas,

Színes üveg ablak

44x100 cm

1963

 

Budapest, XVIII.

Ferences kápolna

 

 

 

Szent István, színes üveg ablak, 350x250 cm  (1972).

Tata, római katolikus templom

 

 

 

Rorate,

színes üveg ablak terv,

pasztell, 24x64,. (1964)

 

Kaposvár,

római katolikus templom,

 nem valósult meg.

 

 

 

Transfiguratio,

színes üveg ablak terv,

pasztell, 22x46 cm,

megvalósult

méret 105x225 cm,

(1969)

 

Szanda,

római katolikus templom.

 

 

 

 

Mater Dolorosa, Mater Speciosa,

színes üveg ablak tervek,

pasztell, 22x80,

megvalósult méret 94x415 (1969)

 

Törökbálint,

római katolikus templom.

 

 

 

Mater Dolorosa,

színes üveg ablak,

részlet. teljes méret

94x415 cm

(1969)

 

Törökbálint,

római katolikus

templom

 

 

 

4.stáció, fa lemez, tempera, 60x50 cm (1968)

Csatka, római katolikus templom.

 

 

 

 

9.stáció, fa lemez, tempera, 60x50 cm (1968)

Csatka, római katolikus templom

 

 

 

12., stáció,

fa lemez, tempera,

50x50 cm (1966)

 

Tiszaberceli,

római katolikus

templom

 

 

 

5. stáció, , eternit lemez, tempera, 60x90 cm (1970)

Lengyel, római katolikus templom

 

 

 

4., stáció, fa lemez, tempera, 60x50 cm (1969)     

Bernecebaráti, római katolikus templom

 

 

 

 

14., stáció, fa lemez, tempera, 60x50 cm (1969)

Bernecebaráti, római katolikus templom

 

 

 

3. stáció,

betonba rekeszelt

kerámia mozaik,

50x50 cm

(1977)

 

Tata,

római katolikus

templom

 

 

 

9. stáció,

kerámia kép,

70x90 cm

(1971)

 

Tura,

római katolikus templom

 

 

 

14. stáció,

kerámia kép,

70x90 cm

(1971)

 

Tura,

római katolikus

templom

 

 

 

Via Crucis szabad téren, 13. stáció, pasztell, 20x40 cm,

megvalósult méret

(csak a 15. stáció) 180x600 cm (1984)

 

Báta,

római katolikus templom

 

 

 

Napóra állatövi jegyekkel, sgraffito, 250x250 cm.,  1973

Badacsonytomaj, Szölőhegy utca, nyaraló

 

 

 

 

Napóra,

akril,

eloxált aluminium,

480x560 cm  1986

 

Nyíregyháza,

Egészségügyi Szakközép Iskola

 

 

 

 

Kék és sárga skálák, akril secco, 900x600 cm, 1981

Nagykálló, Gimnázium aulája

 

 

 

Piros és zöld skálák, akril secco, 900x600 cm, 1981

Nagykálló, Gimnázium aulája

 

 

 

 

Lovasok, betonrekeszmozaik, 300x250 cm cm.   1969

Budapest, Várnegyed, Nőegylet utcai homlokzat

 

 

 

Bányászok,

betonrekesz mozaik

Északi oldal eméret

300x300 cm

1970

 

Fonyód,

bányász üdülő

 

 

 

 


COLOROID 52. tűzzománc, 500x200 cm (1990)

  Budapest, METRO Gyöngyösi utcai állomás

 

 

 

Felszín és a mély. tűzzománc, 300x150 cm (1990)

Budapest, METRO Forgáchutcai állomás